23. Fejezet

Sajnálom, hogy így eltűntem, nagyon összejöttek a dolgaim mostanában... De most visszatértem, így drága "férjecském" 22. születésnapjára. Nem is húzom az időt jó olvasást, remélem elnyeri a tetszéseteket, ha már ennyit kellett rá várni. Jó olvasást! xx


Halkan beléptem a nappaliba, mázlimra mind a két lány ott ült, így már elkerülhetetlen volt a találkozás. Nem azért nem akartam velük találkozni, mert nem akartam, hanem azért mert vizes volt a hajam és Jared ruhái voltak rajtam, ami egy kicsit sem félreérthető. - Sziasztok. - intettem egyet, majd gyorsan továnb indultam a szobámba - Ha visszajösz elmesélsz mindent! - kiáltott utánam El és Kate kórusban. Megforgattam a szemem és beléptema szobámba. Úgy volt, ahogyan hagytam...mielőtt... Gyorsan előkaptam a telefonom, hátha írt. Kicsoda? Természetesen Louis. De nem. Semmi. Csak Jared írt, hogy jól érezte velem magát ma, holnap pedig lesz egy fotózásunk együtt. Gyorsan átöltöztem, felvettem a kedvenc kinyúlott hosszított felsőm egy cicanacival, így itthonra megfelel. Tartottam egy gondolkodós délutánt. Kizártam a külvilágot. Átgondoltam mindent. Párszor belementem a 'mi lenne ha' témába, de semmire nem jutottam. Abban száz százalékosan biztos vagyok, hogy szeretem Louist és valahogy helyrehozom a dolgokat. A kérdés az hogyan. Jared iránt többet éreztem, mint barátság. Nagyon összezavarodtam. Úgy éreztem nem tudom egyedül megoldani, de viszont van nekem nekem két elszánt barátnőm, akik mindig mellettem állnak. Lesiettem, épp egy filmet néztek, nem is nézték, inkább beszélgettek rólam. Megálltam. Nem vettek észre. Beszélgettek rólam. Egy könnycsepp folyt le arcomon a hallotak miatt. - Tudom, Lana kicsit megváltozott London, inkább Louis hatására, de még mindig önmaga és feltétel nélkül beleszeretett az exedbe. - Tudom. De én, azt hiszem érzek még valamit Louis iránt a megvetésen kívül. - nagyot dobbant a szívem Eleanor mondata után - Mert tudod sosem lehettem Louis-val úgy igazán együtt, mindig figyelt minket valaki és megmondták mit csináljunk, ez csak egy színjáték volt érzelmekkel vegyítve. - Szóval akkor még szereted? - kérdezdte kicsit kétségbeesetten Kate - Azt hiszem. - hajtotta le fejét Sarkon fordultam, feltrappoltam a lépcsőn úgy hogy meghallják. Hangosan bevágtam a szobám ajtaját. Ha lehet még jobban összezavarodtam. Felhívtam anyát. Elmeséltem neki minden kis részletet, türelmesen megvárta míg mindent elmondok neki, leszidott amiért nem hívtam előbb és hogy megvágtam magam. Úgy gondolta a legjobb az lenne ha egy kis időre hazamennék Magyarországra. Az elején nem tartottam túl jó ötletnek, de másnap délután már valahogy hazavágytam. Megejtettem egy kis találkát a főnökömmel és megbeszéltem vele hogy pár hétre hazautazom. Utána következett az utolsó fotózás mielőtt elmegyek. Borzasztó volt. A fotósorozat egy kampányhoz készült, a magukat bántalmazó tiniknek szólt. Kicsit irónikus, kampányolok ellene, de pár napja én is "megbüntettem" magam. Végül még sem készült közös fotó Jareddel. Gyorsan az öltözőbe siettem lemostam magamról a vastag vakokatot. Előhalásztam táskám legmélyebb zugából a telefonom, gyorsan megkerestem Jared nevét majd a hívás gombra mentem. - Szia. - Szia. Sajnálom, hogy áttették a fotózást. - kezdte - Én is, de szerintem nem is lesz megtartva. Biztos keresnek neked másik partnert. - mondtam lehangoltan - Miért? - hangjából sugárzott a csalódottság - Mert haza utazom pár hétre. - Ja, értem. Akkor majd lesz másik alkalom. Most viszont le kell tennem, hiányozni fogsz, de majd hívj ám! Szia. Már csak a csajokkal meg Lou-val kellet közölnöm. Louis-t hagytam utoljára, az ő reakciójától félek legjobban. Hiszen nem igazán valószinű, hogy én visszajövök, legalábbis nem mostanában. Haza siettem, csak Kate-et találtam otthon, elmontam neki mindent, ő is velem akart jönni, de lebeszéltem, hiszen ez az én életem, nem kell neki is velem jönnie, elvégre is már beilleszkedett ide, ráadásul Magyarországról nem tudja meghódítani Harry-t. Ezután következett csak a neheze. Felvettem a kabátom, bezártam magam után az ajtót, fél óra lassú séta után megérkeztem. Rettentően féltem, lehet be sem enged - cikázott a fejemben. Öt percig vívódtam az ajtóban, mire meg mertem nyomni a csengőt. Egy szőke csaj nyitott ajtót, ott lakik a szomszédomban, de szerencséjére csak takarítani jár ide, pedig amekkora háza van, nem hiszem, hogy pont erre a munkára van szüksége. - Szia. Louis-t keresem, itthon van? - kérdeztem kedvesen - Persze, gyere csak beljebb. Én úgyis végeztem, megyek is, szia! - kedvesen mosolyogva invitált be, majd távozott is Louis a szobájában volt, végig jártam majdnem az egész házat mire rátaláltam. A plafonon erősen szugerát valamit, gondolkozott. Egy könycsepp folyt végig tökéletes arcán. - Louis.. - hirtelen rám kapta tekintetét, össze volt zavarodva, látszott rajta. - Én -kezdtem magyarázkodni. - Hagyd csak - felált, magához húzott, szorosan megölelt, száját az enyémre nyomta. Szenvedélyes csókcsatát vívtunk és végre senki sem szakíthatott meg minket. Teljesen kereknek érezem a dolgot, így már tökéletes volt, eszembe sem jutott Jared, se semmi más, csak Louis-ra tudtam koncentrálni. Hátrálni kezdett az ágy felé magával húzva engem is, óvatosan elfektetett az ágyon, majd áttért nyakam csókolgatására, nedves nyomokat hagyott maga után. Tökéletes volt minden, amígy nem közöltem vele. - Louis, haza fogok utazni egy időre. - Mi? Nem. Ne, kérlek,m ne menj, maradj itt velem - kezdett kétségbeesetten hadarni. - Nem. Nagyon szeretlek, de el kell mennem, az agyamra ment London, el kell tűnnöm, amíg helyreállnak a dolgok - nagyon fájt, de én már döntöttem. - Ebbe most bele kell egyeznem, sajnos nem tőlem függ, de tudd én mindig várni fogok rád. Könnyeimmel küszködve megöleltem, arcomat nyakába fúrtam, egy puszit is otthagytam. - Szeretlek - suttogtam nyakába. - Én is. De élvezzük ki azt a kis időt amíg még ittvagy. Kezdjük azzal, hogy ma ittalszol - húzta perverz vigyorra száját.

22. Fejezet

Megérkeztem, ezen a gyönyörű keddi estén. Remélem tetszeni fog, ha nem nyugodtan szóljatok.
Jó olvasást!  xx

Otthagyott. Egyszerűen csak otthagyott. Magam sem értettem már miért is mondtam, legyünk csak barátok. Megbántam. Igazság szerint, nem akartam szakításuk után rögtön Louis karjába vetni magam. De feltétel nélkül szeretem.
Reggel egyedül ébredtem. Hiányzott. Minden kis porcikája hiányzott. Hiányzott, hogy vidáman csillogó kék szemében tükröződő világot még szebbnek lássam.
Gondolataimat halk kopogás szakította félbe.
Megköszörültem torkomat, de még így is rekedt marad hangom.
- Gyere.
Legnagyobb meglepetésemre Jared lépett be szobám ajtaján.
- Szia, - intett kezével -hallottam mi történt veled, gondoltam meglátogatlak.
Halványan elmosolyodtam kedvességén, de azonnal eszembe jutott miért is vágott mindent a fejemhez Lou, mert féltékeny volt rá.
- Miért mit hallottál? - érdeklődtem
Jared az ágy melletti kis műanyagszékébe helyezte kényelembe magát.
- Hát, hogy leestél a lépcsőn, elejtetted a poharat és a tányért és jól megvágtad magad a szilánkokkal. - magyarázta
Kínosan felnevettem. Kíváncsi tekintete égette arcom.
- Kitől hallottad? - folytattam tovább a kérdezősködést
- Louis Tomlinson nyilatkozta a tv-nek. - felelte egyszerűen
Szemeim tágra nyíltak. Louis, mi a fenét csináltál?
Értetlen tekintetem látva tovább magyarázott.
- Nálad hagyta a telefonját és értement. Mindenki azt találgatta, hogy te vagy a titkos barátnője vagy hogy meg akart téged ölni, csak közben meggondolta magát.
Elfelejtettem levegőt venni, miután rájöttem kínosan elnevettem magam.
- Hogy miket ki nem találnak. Még hogy én Louis Tomlinson titkos barátnője vagyok.. Pff. - erőltettetten nevetni kezdtem
Egy kicsit átlátszóra sikeredett, de Jared velem egyútt nevetett.
Kellemesen elbeszélgettünk, mondta, hogy ha nem lennék itt, ma lenne egy közös fotózásunk.
- Majd bepótoljuk. - vigasztaltam
Az egyik nővér hozta a papírjaimat és közölte egy óra múlva mehetek haza.
- Lana, most van barátod? - váltott témát a szemben ülő srác
- Nincs. Sajnos elszúrtam, megint. - hajtottam le a fejem
- Figyi ne haragudj, túlreagáltam tegnap este. Gondoltam egy fuvar haza jól jö.. - lépett be Lou a szobába, de megakadt ahogy megpillantotta Jaredet - Tudod mit? Nem lényeg. Sziasztok.
Gyorsan kiviharzott a szobámból. Hangosan kifújtam a benttartott levegőt.
Már csak ez hiányzott.
Jared zavartan nézett. Egy könycsepp gördült végig arcomon.
- Ne aggódj, majd én hazaviszlek. Minden rendben lesz. - hajolt közelebb, nagy kezével letörölte a sós folyadékot arcomról.
Válaszként megcsóváltam fejem.
- Nem. Itt már semmi sem lesz rebdben. Elszúrtam, akárhányszor rendbejön, mindig valami tönkreteszi.
- Nyugi, minden rossz után valami jó következik. - simított egy tincset fülem mögé
Kézfeje súrolta a fülem, érintésétől kirázott a hideg. Ő is észrevette és szélesen elvigyorodott, kivillantak vakítóan fehér fogai. A gondolataim szétfeszítették kicsiny koponyám. Nem igazán értem.. Jared csak bejött meglátogatni.. Louis meg, már megint összekombinált valami hülyeséget a fejében.
Azt hiszem kezdem túlságosan is megkedvelni Jaredet. Olyan csodálatos mosolya van... Lana, mégis miket gondolsz? Te Louist szereted!! - figyelmeztettem magam
Nagyot szippantottam a levegőből, majd Jaredre pillantottam, szemei pont engem vizslattak. Barna íriszeiben furcsa csillogást vettem észre.
Lassan lementünk Jared kocsijához.
- Végre hazamehetek. - tártam szét kezeimet a friss levegőn, olyan Titanic-osan, csak nem volt senki mögöttem aki tartson. Jared mögém lépett, hátúlról átkarolta a derekam és 'Titanic-ozni' kezdtünk, mostmár ketten. A kórház előtt elhaladó emberek mutogatva bámultak minket, nemtörődve velük csak Jaredre koncentráltam. Elengedte a derekam, majd röhögcsélve a kocsijához futottam, mármint megálltam a parkoló közepén, mivel fogalmam sem volt, melyik lehet a kocsija.
- Ez az. - mutatott egy fekete BMW-re - Hölgyem. - kinyitotta nekem a kocsi ajtaját, ahogy egy úriemberhez illik.
Gyorsan beültem, Jared megkerülte a kocsit, majd beszált mellém a vezetőülésbe. Elfordította a kulcsot, és már indulásra készen is voltunk.
- Lana, nem mehetnénk be először hozzám, otthon hagytam a telefonom. - törte meg a pár másodperce letelepedett csendet.
Semmi kifogásom nem volt ellene, egy bólintással jeleztem is neki ezt. Széles vigyor kúszott arcára.
Megnyugtatott Jared jelenléte, nyugalmat sugárzott, de nagyon élénk egyéniség tele ellentétekkel, annyira titokzatos számomra, egyszerűen kényszert érzek rá, hogy kiderítsem mit rejt magában. Jared számomra egy jól lelakatolt könyv, feladatom, a kulcsot megtalálni, ami a zárat nyitja.
Mire feleszméltem, már Jared háza előtt is álltunk. Egy óriási kőfal vette körbe az egészet. Elővett egy kis távirányítót, nyomkodott rajta párat és nyílt is a kapu. Begurult az autó, tátott szájjal bámultam.
- Lana, belerepült egy légy a szádba. - legyezett nagy mancsaival előttem.
Gyorsan becsuktam a szám. Pirulva válaszoltam neki.
- Megvárlak a kocsiban.
- Ő, hát... Én.. - vakarta a nyakát - Én azt gonoltam csinálhatnánk valamit nálam.
Mosoly terült szét arcomon, beleegyezően sóhajtottam egyet, így legaláb esélyem lesz "megtalálni a kulcsot".
Kipattantam a kocsiból. Szorosan Jared mellett a bejárathoz tipegtem. A ház belseje egy szóval gyönyörű. Biztos vagyok benne, hogy nem ő takarít, ezt viccelődve a tudtára is hoztam.
- Én takarítok, tudod rendmániás vagyok, egyszerűen kényszert érzek rá, hogy mindent a helyére tegyek, erről jut eszembe a virágomat vízbe kell tennem. - mondta röhögve majd felkapott és futni kezdett kifelé. A medence előtt ált meg.
- Jared! Ha belemersz dobni nagyon... - meg sem várta, hogy bejejezzem, beledobott a vízbe.
Először hidegnek éreztem, de hamar megszoktam.
Komolyan bámultam rá. Borzasztóan néztem ki, még jó, hogy nem voltam kisminkelve. Ami kicsit rontott a kedvemen, hogy fehér felsőm volt, ami kissé átlátszó lett a víztől. Legbelül röhögtem, de felvettem a "mindjárt sírok" arcom, és az előttem álló hülye felé fordultam.
- Jared... Hogy tehetted ezt? Én vizes lettem. - a legvégére már nem bírtam ki nevetés nélkül.
Önfeláldozóan beugrott mellém a vízbe. Feje tőlem pár centire bukkan elő a vízből. Felém tornyosult izmos testével.
- Most miért ugrottál be?
- Valamilyen úton módon úgyis elérted volna, hogy a vízben kössek ki, gondoltam inkább megkönnyítem a dolgot. - fülem mögé tűrt egy nedves tincset. Kezdtem vörösödni.
- Hm...Szóval, te szereted megkönnyíteni az emberek dolgát? - ugrattam
- Hát... - nem tudott rá mit válaszolni, megfogtam.
Felnevetett, gonoszan egyre közelebb és közelebb került hozzám, arca pár centire volt tőtem. Megfogta a fejem tetejém, lenyomott a víz alá, ezt nem hagytam annyiban. Kezdetét vette egy igazi vizi csata Lanás Jaredes módra.
- Vesztettél Csöcsi. - jelentettem ki már a medence szélén ülve.
- Csöcsi? - húzta fel csodálkozva a szemöldökét.
- Nem hallottad, vagy mi Csöcsikém? - pattantam fel a földről
- Miért pont Csöcsi? - húzta a száját
- Mert ez jutott eszembe. - védekeztem
- Aha, szóval jók a csöcseim? Akkor fogd is meg őket. - megragadta  a kezeimet, melkasához emelte őket.
- Csöcsikém. - sóhajtottam
Csak akkor jutott el az agyamig, hogy körülbelül egy órája vizes átlátszós ruhában vagyok előtte.
A házba indultam átöltözni, akkor eszembe jutott, hogy nincs is mibe átöltözni, kaptam Jaredtől pár óriási ruhadarabot. Gyorsan magamra kapkodtam őket. Jared átöltözve a kanapén tehénkedett mire visszaértem.
- Haza viszel? A lányok már biztosan hiányolnak. - léptem mellé
- Persze. De remélem máskor is átjössz. - kacsintott

21. Fejezet

Sziasztok! Megjöttem a következő résszel. Tudom kicsit sokára, de a suli miatt nem tudok olyan gyakran részeket hozni. Sajnálom. A részhez nincs más hozzáfűznivalóm.
Jó olvasást! xx

- Louis, te még mindig itt vagy? Nem bántottad még eleget szegényt? - szegezte rá kérdéseit Eleanor
Lou nem válaszolt, lehajtotta fejét, mélyet szippantott a fertőtlenítő illatú levegőből.
- Figyelj, hagyd békén Lanát. Nem elég, hogy elcsavartad a fejét, miközben velem voltál, most meg itt pátyolgatod, de tudom, hogy csak játszod a hősszerelmest! - El szemei összeszűkültek. Arcából színtiszta utálatot és lenézést lehetett kiolvasni.
- Louis, jobb lenne ha most egy kicsit elmennél. - suttogta félénken Kate, El háta mögül
- Kicsit? Inkább örökre. - vágta rá El
Lou halkan felállt ágyam széléről. Gyorsan megragadtam a kezét és odasúgtam neki, úgy hogy csak mi halljuk.
- Siess vissza.
Bolíntott egy aprót majd gyors léptekkel távozott.
- Kate, El, el sem tudom mondani mennyire sajnálok mindent. - néztem bűntudatosan El szemébe
- Nem haragszom. Csak egy kicsit többet vártam tőled.
A takaró csücskét kezdtem el babrálni. Kate odadobogott hozzám, majd egy hosszú ölelésben részesített.
- Annyira aggódtam miattad, mikor ittvoltam, halálsápadtan feküdtél. Louis-val meg még számolok. Sosem bocsátom meg neki, amit veled tett.
Értetlenül néztem rá.
- Mit tett velem?
- Majdnem a halálba üldözött.
Csend telepedett közénk, Eleanor zokogása törte meg.
- Azt hittem, elvesztettünk. Amikor elolvastam a levelet, hihetetlen dolog játszódott le bennem. Egyszerűen nem tudott érdekelni, amit Louis-ról írtál. Nekem a 'már nem leszek' mondatnál több nem jutott el az agyamig. Miért nem jöttünk haza hamarabb? - karjaimba borult. Hátát kezdtem simogatni, megnyugtatásképp. Szaggatott levegővétele kezdett egyenletessé válni.
- Tudod, én azt hittem idejössz és felpofozol. - árultam el sejtésem, amit egy halk kuncogással díjaztak.
- Nem. Tudod, nem rád haragszom, hogy Louis-val volt köztetek valami. Tudod már nem volt a régi a kapcsolatunk, már szinte csak az éjszakáról szólt. Louis-ra haragszom, mert tönkretett lelkileg és miatta majdnem elvesztettünk. - fejezte be hosszú mondandóját
Kellemes beszélgetős délutánt töltöttünk el hárman. Lelkileg sikerült megnyugodnom, végre kibeszéltem magamból mindent ami bántott és nem kellett figyelnem, nehogy elszóljam magam.
Louis valamerre felszívódott, addig nem jött vissza amíg a csajok el nem mentek.

Halk beszélgetést hallottam az ajtó előtt.
- A mai éjszakát még bennt kell töltenie a kisasszonynak, de holnap délelőtt elmehet. - tájékoztatta az orvos
- Ez nagyon jó hír. Megyek elújságolom neki. - hangjából jókedv sugárzott
Kopogott kettőt, majd kicsit kinyitotta az ajtót, bedugta a fejét.
Sejmes haja tökéletesen beállítva ágazott mindenfelé a levegőben. Kék szemei engem vizslattak.
- Szabad? - csibészes vigyor terült szét arcán
- Igen. - feleltem egyszerűen
- Miújság? - lépett közelebb
- Nagyon jól elbeszélgettem a csajokkal. Tudod azt hittem, ez után a 'hiba' után mindenki azt hiszi majd, meghibbantam és nagy ívben elkerül.
- Dehogy is hibbantál meg. - hajolt közelebb
Elfordítottam a fejem és ásítottam egy nagyot.
Mosolyogva végigsimított a fejem búbjától a derekamig. Érintésétől kiázott a hideg, mintha egy gyenge sokkolóval simogatna.
Egyre közelebb és közelebb tolta a fejét. Forró lélegzete csiklandozta az állam. Ajkai súrolták az enyémet, de nem csókolt meg, nem adta meg azt az örömet. Fülemhez hajolt.
- Zuhanyozz le, látom elfáradtál.
Bólintottam egyet, jelezve megértettem.
Elgémberedett testem nehezen ülőhelyzetbe tornáztam. Kezem lüktettett ahogy ránehezkedtem.
Soha többet nem bántom magam, semmilyen esetben sem.
Beálltam a forró víz alá, először egy kicsit meleg volt, de lassan megszoktam. Alig vártam, hogy otthon teleengedjem a kádat vízzel és leáztassam magamról a fertőtlenítő szagot.
Elzártam a csapot, kiléptem a zuhanyzóból, a kifröccsent víztócsán sikeresen megcsúsztam. Seggreültem. A fájó részt dörzsölgetve feláltam, közben a mosdóba kapaszkodtam.
- Hát ez remek. Most be fog lilulni a seggem. - bosszankodtam magamban
Gyorsan elintéztem a fogmosást is és mentem is a puhának nem mondható nyikorgós ágyikómba.
Louis egy műanyag székben ült az ágyam mellett. Ujjai vadul száguldoztak telefonja kijelzőjén. Csoszogásomra felkapta fejét. Perverz vigyorra húzta a száját.
- Tudod ez egy kórház, nem illik egy szál törölközőben mászkálni. - oktatott ki vigyorogva
Hangos nevetésben törtem ki. Előkotortam valami háló cuccot. A kezemben szorongattam a kinyúlott Coca Cola-s pólóm és a shortom, sokatmondoan Lou-t bámultam. Értetlenül bambult vissza. Karba fontam a kezem, megemeltem egyik szemöldököm. Még mindig nem értette.
- Fordulj el.
- És ha eltakarom a szemem a kezemmel. - kérdezte huncut mosollyal
- Leskelődni fogsz. - nyavajogtam
- Leskelődni? Én? Soha. - jelentette ki kaján vigyorral
Szemforgatva elfordultam. Gyorsan felöltöztem. Teljesen tisztában voltam vele, hogy a kis 'műsort' végignézte.
- Te kis huncut. - fordultam vissza, kezemmel egy kicsit csaptam a levegőben, mintha macskakarmolás lenne.
Kezdtem fázni a hűvös szobában. Megdörzsöltem a kezemet. Gyorsan ágybabújtam. Kezdetét vette egy hosszú érzelmes beszélgetés kettőnk közt.
Lou sokat mesélt.
- Képzeld még a srácok is voltak bent nálad. - egyre jobban belemelegedett a  mesélésbe.
- Hallottam.
- Hallottad? - kérdezett vissza kikerekedett szemekkel
- Igen, mindent.
- Azt is, hogy...?
Bólintottam.
- Szeretlek. - suttogta, ajkai egyre csak közeledtek felém
- Én is. De... Legyünk csak barátok -fájt kimondani, de tudtam, ez így helyes.
- Lanus, te hülye, most megkaphatnád, erre nem kell? - vitatkozott velem a belsőm
Meglepetten bámult, szeme kezdett egyre nedvesebb lenni, arcát harag öntötte el.
- Persze, csak akkor kellettem amíg foglalt voltam. - szinte már ordította
Felpattant a székből és kiviharzott a szobából.

20. Fejezet

Halihó! Itt a következő fejezet, remélem elnyeri a tetszéseteket, jobban, mint az előző. Örülnék, ha mondjuk hagynátok egy kicsi jelet magatok után, mondjuk egy kommentet vagy egy pipát. :)
Jó olvasást!! xx.

Lanánál még mindig az orvosok "tevékenykedtek", ennek köszönhetően nem tudtam hozzá bemenni. A várótermi székek egyikében foglaltam helyet, viszonylag kényelmesen elhelyezkedtem, pár perc néma csend után, a készülőben lévő dalunk ritmusát kezdtem halkan dobolni a combomon. Még ez sem tudta elterelni a figyelmemet Lanáról.
A zsebem legmélyebb részeiből előkotortam a levelet. Kicsit megviselt volt szegényke, gyűrődések borították az egész felületét, a szélén egy elkenődött vérfolt is díszelgett. Újra és újra végigolvastam, legszívesebben ordítoznék, de ez egy korházi váró, inkább kultúrált zokogásba kezdtem.
Egyre jobban zavart, hogy Lanus azt írta "sok boldogságot", jelen pillanatban, nem akarok boldog lenni, főleg nem Eleanorral, Nélküle.
Arcomon egy kósza könnycsepp folyt végig, inkább lehajtottam a fejem, szégyenemben legszívesebben elsüllyednék, hisz minden Miattam történt. Miattam. Jobban szemügyre vettem a járólapok mintázatát, amit dizájnos helyett gusztustalannak tartottam.
Két magassarkú tipegett elém. Fel sem néztem, elvégre is ki kiváncsi rám, amikor minden miattam van. Egy másik cipő kopogását is hallottam, de azt távolodni.
- Khm.. - köszörülte torkát.
A hangjára hirtelen felkaptam fejem, de előtte gyorsan letöröltem az arcomat borító folyadékot.
- Eleanor. - mondtam meglepettségemben, persze már csak ő hiányzott.
Két lépéssel közelebb került hozzám, majd egy nagy lendületet vett kezeivel. Nagy csattanást éreztem arcomon, ez megadta az utolsó löketet, nem bírtam tovább, mint egy kisgyerek akitől elvették a játékát bömbölni kezdtem. Nem bírtam tovább, érzelmileg. Ez az egész túl sok nekem.
- Te szemétláda. - sziszegte fogai közül
- Tudom. - sütöttem le ismét szemeimet.
Figyelmen kívűl hagyta egyetértésem cifra mondandóját elhadarta, befejezésképp egy "utállak"-kal faképnél hagyott. Per pillanat nem tudott izgatni, sőt semmi sem tudott izgatni, kivéve Lanát.
Rettentően magamba zuhantam. Egyre több kérdés merült fel bennem.
"Vajon honnan tudta meg? Esetleg Kate mondta el neki? Nem biztos, hogy nem."
A falnak döntöttem a fejem és a gondjaimmal álomba merültem.
Álmaimban végre eggyütt lehettem Lanával. Egy repülőn ültünk és valami hülyeségen nevetgéltünk, felbosszantva ezzel a többi utast. Nevetésünket lezárva édes csókban fortunk össze és az egész repülőgép tapsban tört ki. De később kiderült, hogy a taps a pilótának szólt, mert épségben leszált a gép.

*Lana szemszöge*

Az utolsó emlékem az, hogy Louis arca kirajzolódik előttem, majd teljes sötétség. Nem tudom meddig lehettem öntudatlan. Egy kemény 'gödrös' ágyban fekszem, pár ember már kifeküdte előttem. Nem tudom kinyitni a szemeim, nincs elég erőm hozzá, pedig már egy ideje próbálkozom. A karom tele van tűkkel, ami elméleteim szerint, valami csöveket tartott meg. A fejem rettenetesen sajgott. A végtagjaimat nem éreztemm annyira, hogy megtudjam mozdítani. Összegezve elég ramaty állapotban voltam.
Az egyetlen jó dolog, hogy egy édes hang időnkén suttog nekem, mindig bocsánatot kér mindenért. Egyáltalán nem ilyennek képzeltem el a menyországot, sokkal kényelmesebbnek és vidámabbnak.

Ajtócsapódás riasztott fel emlékeim tengere közül.
Halk dobogással mellém lépkedtek. Nem tudom pontosan hányan lehettek.
- Még így is gyönyörű. - állapította meg egy rekedtes férfihang. Nagyon ismerős volt a hangja, de túlságosan régen hallottam már, hogy megtudjam mondani kié.
- Mindenhogyan szép. Csak kár, hogy egy csődtömeg vagyok és mindent elbasztam. - a sírás határán állt. Legszívesebben kiabáltam volna, hogy ne sírjon, nem csődtömeg, de akárhányszor is próbáltam ajkaimat formálni, meg sem mozdult, semmilyen hangot nem sikerült kiadnom. Végig kellett hallgatnom, ahogy szép lassan megvigasztalják.
Legalább egy óráig benntvoltak nálam, valami Lanáról meséltek. Azt hiszem én vagyok Lana, hiszen, amiket meséltek, mindre emlékszem, velem mind megtörtént.
- Lou, mennünk kell. - szakította meg az ír akcentusú a szoba csendjét.
- Én még maradok. - válaszolt
- Okés, szia - viszhangzott négy másik ember szájából.
Halkan kisettenkedtek a szobából, ajtócsapódással jelezve, már nincsenek itt.
Egy erős kéz óvatosan arrébb tolt az ágyon. Rugónyikorgással bemélyedt mellettem az ágy, lassan befészkelte magát mellém, magunkra húzta a takarót. Maga felé fordított, átkarolt, nagy kezével köröket rajzolgatott hátamra.
Heves reakciót váltott ki belőlem, lélegzetvételeim felgyorsultak, szivem is zakatolni kezdett. A köröcskék helye libabőrösen izzott. Lehet, hogy még az arcom is kipirult.
- Lana? - úgy tűnik ő is észrevette reakciómat közelsége hatására.
Anyira akartam, csak egy kis szócskát kicsikarni magamból, de megmozdulni sem bírtam, nemhogy beszélni.
- Lana, egyet ne felejts el. Tudod akárhányszor letagadhatom neked, hogy nem szeretlek, de tudnod kell, ezt akárhányszor mondom is, hazudok. Mindennél jobban szeretlek. Bármit megteszek, csak kelj már fel. - hangjából kihallottam a tiszta őszinteséget.
Szívem, ha lehetséges még gyorsabban vert.
"Én is szeretlek!" - kiabáltam, de sajna ez csak magamban ment.
Nem tudom hogyan, de egy halvány mosolyt eleresztettem.
- Szeretlek. - meleg lehellete csikizte nyakamat, közelebbhajolt, majd lágy csókot nyomott a számra.
Sajnos viszonozni nem voltam képes.
Lassan elváltak ajkaink.
- Szeretlek. - suttogtam
Belül őrjöngtem örömömben, végre meg tudtam szólalni.
Levegővétele felgyorsult, megcirógatta a hajam, majd fészkelődni kezdett. Az ágy már nem süppedt be mellettem. Léptei egyre halkabban hallatszódtak.
Vajon, mit csináltam, hogy így itthagyott?
- Felébredt? - kérdezdte egy nyájas férfihang, az orvosom. Amikor vizsgálatokon volt bent nálam, mindig mesélni szokott. Megtudtam, hogy Kevinnek hívják és félig magyar. Sokat mesélt a családjáról. Hihetetlen mennyit tud mesélni fél óra alatt.
- Azt hiszem igen. Szeretlek. Mármint ezt mondta.
Mély öblös nevetés hagyta el a dokit.

Lassan kinyitottam a szemem. Vakító világosság fogadott, muszály volt visszacsuknom a szemem. Annyira vágytam már az otthonomra, a puha ágyamra, ahol nem feküdt előttem, legalább húsz beteg ember.
- Lana. - Lou kis kezeimet gyengéden szorongatta - Annyira örülök, hogy felébredtél.
Elmosolyodtam. Én is nagyon örültem neki.
Szemeim kezdték megszokni ezt a 'fényes' világot.
- Haza akarok menni. - jelentettem ki - Csípi az orrom a fertőtlenítő szag.
- Hamarosan hazamehet kisasszony. - mosolygott kedvesen a doki
Magunkra hagyott minket Kevin. Tudom nem szép, hogy tegezem, de magamban úgy könyveltem el, hogy Kevin és erre a kis időre nekem Kevin is marad.
- Lana, én - kezdte, de az ajtó kivágódása félbeszakította.

19. Fejezet

Itt is lennék a folytatással, remélem tetszeni fog. Örülnék pár kominak, jöhet hideg-meleg.
Jó olvasást!! xx.

*Louis szemszöge*

Egyenesen hazarohantam Lanától.
Nem értettem, miért csináltam ezt, hiszen ez nem én vagyok. Mindössze, csak féltékeny vagyok, erre a Jared gyerekre, egyszerűen összetört, ahogy Lanus Eleanornak áradozott Jaredről.
Egyáltalán, hogy tudtam szemrebbenés nélkül egy ekkora hazugságot a fejéhez vágni? Én szeretem Lanát, ez nekem amolyan szerelem első látásra dolog.
Idegesen járkáltam nappalimban, egyre csak jártam a köröket. Tekintetem megakadt Eleanorral közös képemen, hosszú léptekkel odasiettem, kezembe vettem, pár pillanatig néztem El tökéletes vonásait, majd erőből földhözvágtam a kis keretes képecskét. Hatalmas csattanással földet ért, hatalmas karcolást okozva a sötétbarna parkettának, az üvegszilánkok össze vissza szaladgáltak a földön.
Nem érdemlek meg senkit, egy szemét állat vagyok.
Úgy döntöttem lefekszem, hátha ez csak egy rossz álom.
Fészkelődtem, forgolódtam, újra és újra átrendeztem ágyneműm, de nem bírtam elaludni. Narancssárgás fények, kezdtek beszűrődni az ablakon, hajnalodott.
Feltornáztam magam törökülésbe, részletesebben szemügyre vettem a pókhálót a sarokban.
- Hogy lehetsz ekkora hülye? Ahelyett, hogy itt ülsz, esetleg bocsánatot is kérhetnél. - suttogta egy belső hangocska.
Komolyan kezdek becsavarodni.
Hirtelen ötlettől vezérelve a nappaliba siettem, egy rakat rajongói levél volt, amit már elolvastam, a következő adag a postaláda mellett várakozik. Ettől talán elkalandozok és felvidít egy kicsit. Felvettem a postaláda melletti zsákszerűséget, amiben a rajongói leveleim pihentek. Kivettem a postaládából is ott csak pár levél foglalt helyet.
Az elsőt kinyitottam, valami Sasha írta, hangosan olvasni kezdtem, közben befelésétáltam.
- Kedves Louis! Meg szeretném neked köszönni, hogy megváltoztattátok... Bla bla bla.. Nem ez a legnagyobb bajom. - mérgesen kiejtettem kezemből a levelet. Szépen leszállingózott a földre.
A kanapén kényelmesen elhelyezkedtem, kinyitottam a következőt, rózsaszín papírra volt írva, bele sem olvastam, csak félre tettem, ugyanígy cselekedtem a következő levelekkel is, de megakadt a szemem egy hófehér címezetlen borítékon. Furdalta az oldalam, vajon mi lehet benne. Elngedtem a csábításnak, kinyitottam a levelet. Kétszer is végig kellett olvasnom, mire felfogtam ez mit is akar jelenteni.

Louis. Sajnálom. Legjobban azt szégyellem, hogy megvoltam győződve arról hogy szeretsz, tudod még mindig azzal nyugtatom magam, nem gondoltad komolyan. Azt várom, mikor esel be az ajtón kisfiúsan vigyorogva és közlöd, csak vicceltél. De nem teszed.
Azt sajnálom legjobban, hogy a világon vagyok, megnyugtatlak, ez nem lesz így sokáig, bizonyára mikor te ezt olvasod én már nem leszek.
Meg szeretném köszönni azt a sok szép emléket, amit tőled kaptam. De egy valamit ne felejts el, én szeretlek és mindig is szeretni foglak!
Szeresd Eleanort, vigyázz rá, nehogy elveszítsd. Sok boldogságot!
Szeretlek. Lana xx.

Könnyeim patakként keztek áradni, ököllel egy óriásit csaptam a bőruzatba, szegény kanapé.
Gyorsan magamra kaptam a cipőm, nem törődve semmivel, tárva nyitva hagytam mindent, majd őrült tempóra kapcsolva futásnak eredtem Lana háza felé.
Leírhatatlan dolgok cikáztak fejemben. Nem hiszem el, életem legfontosabb személye öngyilkos lenne, értem? De én ezt nem akarom, csak a karjaimban érezni.
Térdeim meg-megremegtek futás közben, eszembe jutott, miért nem kocsival jöttem.
Abba bele sem gondoltam mi fog rám várni ott, Lana azt írta mire olvasom ő már nem lesz, lehetetlen, el sem tudom képzelni, nem halhat meg, abba én belehalnék.
Mire számítsak ha odaérek?
Nem kellett sokat gondolkoznom a lehetőségeken. Befordultam a sarkon és ha lehet még őrültebb tempóban kezdtem futni. A szívem őrületes tempóban kalapált, de nem tudtam eldönteni a futásnak köszönhetem vagy az izgalomnak.
Már láttam is uticélomat, a házba mindenhol égett a villany, az ajtóhoz trappoltam, de zárva volt. Jobb ötlet híján, fogtam egy nagy követ a díszkertből. Megfeszítettem izmaim, amilyen erősen csak lehetett az ablaknak csaptam. Az ablak hatalmas csörömpöléssel betört, gyorsan bemásztam rajta. Adrenalin szintem az egekbe emelkedett. Izmaim feszültek, a szívem kalapált, forró bőrömön, pedig friss verejték csillogott. Sorba az összes szobába benyitottam, sehol semmi.
- Lana! - kiabáltam kétségbeesetten, többször is megismételtem, de semmi válasz.
Az emeleten is bejártam a szobákat, Lana szobájában sem volt.
Halk suttogásra lettem figyelmes.
- Szeretlek Louis. - suttogta elhaló hangon Lana
Egy hangos koppanást hallottam,amit egy halk felszisszenés követett. A hang irányába kezdtem futni, a fürdőbe. A látványba bele facsarodott a szívem. Lana a földön feküdt, egy hatalmas vértócsa terült el alatta, vágások a kezén, a földön az ÉN borotvám hevert véresen.
Egy pillanatig sem tétlenkedtem, a földre rogyva rázogattam Lanát, hallottam halk légzését. Ebben a pillanatban hálát adtam az istennek. Előkotortam telefonom, nyomkodni kezdtem, kezem véres foltokat hagyott a kijelzőn, fülemhez emeltem. Elmondtam a mentősöknek mi történt, lediktáltam a címet, majd gyorsan letettem. Telefonommal mit sem törődve az egyik sarokba vágtam.
- Lana, hallasz engem? - hangom remegett, borzalmasan sírtam. Nem éreztem cikinek, hogy sírok, most életem szerelméről van szó, nem pazarolhatom arra az időmet, hogy ezen gondolkozom - figyelmeztettem magam.
Lana szőkésbarnás haját simogattam.
- Nem hagyhatsz itt Szerelmem. - suttogtam folytott hangon - Lana, én szeretlek, nem hagyhatsz itt. - élettelen kis kezeit a tenyerembe kaptam, majd szívemhez szorítottam - Hallod ezt? Ez csak érted dobog.
Lehunytam a szemem, csak vártam. Ajkaimat övére tapasztottam, hátha valamilyen reakciót kiválthatok belőle, de semmi.
Előhalásztam zsebeimből az összes zsepit amit rejtett, Lana sebeihez szorítottam, elállítva a vérzést.
Lentről hangos zajokat hallottam, a mentősök.
- Kérem Uram, áljon félre had lássuk el! - utasított az egyik mentős.
Abban a pillanatban teljesítettem kérését.
Szörnyű volt végignézni, ahogy Lanust a hordágyra teszik és lerohannak vele a mentőautóba. Szó nélkül követtem őket, könyörgő tekintettel meredtem a mentőorvosra.
- Ön is jöhet.
- Köszönöm. - egy icipicit jobban éreztem magam, most legalább biztos kezek közt van.
Az út alatt ellátták Lanát, vérátömlesztésre volt szügsége, de a mentőautóban nem volt nullás vér, zacskózva. Azonnal felajánlottam, majd én adok neki.
Félrenéztem, éreztem ahogy a tű belefurődik a bőrömbe. Kemény arccal bámultam ki a fejemből, a fájdalom legkisebb jelét sem mutatva. Gyorsan levették a vért és már ment is Lanába. Bevallom egy kicsit gyomorforgató látvány volt.
Halk fékezéssel, megállt az autó, ajtajai azonnal kivágódtak, Lanát kiemelték a mentőből. Futólépésben kellett rohannom a hordágyat toló orvosok után.
Lana az intenzíven kötött ki, pedig semmi mást nem csinált, csak én mindent tönkretettem. Ha Lana véletlenül nem élné túl, bele sem merek gondolni mi történne velem, azt hiszem utána mennék, hogy együtt megoldjuk a problémát, a túlvilágon.
A kis kórházi váróban idegesen sétáltam, fejemet fogva, egy kedves kis nővérke közeledett, melleit látványosan kipakolta, de jelen pillanatban nem igazán tudott izgatni.
- Szia! - vigyorgott szélesen
- Helló. - mondtam érzelemmenteses hangon, gesztusát nem voltam képes viszonozni.
- Megkérdezhetem mi a gond?
Hangosan kifúlytam a levegőt, kedvességével kezdett kibillenteni higgadtságomból.
- A barátnőm van bennt. - adtam a tömör választ.
- Nyugodjon meg, már stabilizálták az állapotát.
Szemeim megteltek könnyekel, de ezúttal az öröm könnyei voltak.
- Köszönöm. - suttogtam, a nővérhez indultam, majd szívből megöleltem.

5. Díjam!! *-*

Köszönöm a díjat Vanda LoveYa-nak

Szabályok:
1. Írj magadról 11 dolgot.
2. Válaszolj 11 kérdésre.
3. Tegyél fel 11 kérdést.
4. Küldd tovább 11 embernek.

11. Dolog rólam:
- Balkezes vagyok
- Egy iciri picirit várom már a sulit, de csak a barátaim miatt.
- vannak nagyon perverz napjaim, ilyen a mai is.
- Utálom azokat az embereket akik nyomoznak utánam.
- meg akarom nézni a TIU-t moziban.
- nagyon válogatós vagyok a kaja terén.
- álmos vagyok
- remélhetőleg megérem a magyarországi 1D koncertet.
- Ha már megértem, akkor el is megyek
- kék szemem van
- félek a heti öt tesitől

Válaszok:
1. Miért kezdtél el írni?
Nagyon sok fanficet olvastam és be akartam bizonyítani, én is képes vagyok ilyeneket írni.
2. Kedvenc 1D tagod?
Louis.
3. Példaképed?
Demi Lovato és Eleanor Calder.
4. Igazi neved?
Menyhárt Ildikó
5. Hány éves vagy?
14, de októberben betöltöm a 15-öt.
6. Mióta vagy büszke Directioner?
Hát, őszintén megmondom, nem számolom. De kb. azóta amikor megjelent a WMYB klippje. De már az Xfactorban is tetszettek. :)

Kérdések:
1. Szereted a meséket?
2. Mit gondolsz Sophiáról (Liam barátnője) ?
3. Kedvenc állatod?
4. Miért kezdtél el írni?
5. Ez után a blog után tervezel következőt?
6. Mi az a dolog ami nélkül nem tudnál élni?
7. Ha csinálnának rólad egy önéletrajzi finlmet, ki játszana téget?
8. Ha lehetne dolgoznál bálnahangszinkronizálóként? #bocsihülyevagyok
9. Kedvenc időtöltésed?
10. Ha az emberek szomorúak körülötted, akkor felvídítod őket, ha igen hogyan?
11. Melyik számot hallgattad utoljára?

Akiknek küldöm(sorry, de nem 11):

Mask
The Change not always good
Dark turns to light

18. Fejezet

Sziasztok! Sajnálom, kimaradt pár hét, pedig már réges régen megírtam ezt a részt. A folytatáson még agyalok, de szerintem az is hamarosan felkerül. Meg szeretném köszönni a komikat és a díjat, amit hamarosan ki is teszek. A részhez csak annyit, hogy a vége egy kicsit megtévesztő de még nem lesz vége a történetnek.
Jó olvasást! xx.

Berohantam a házba valami éles dolgot keresni, elvégre is mi értelme van az életemnek?
Nem hiszem el, hogy tudott ennyire az orromnál fogva vezetni? Hogy hagyhattam ezt? Egyáltalán, hogy nem vettem észre, hogy nem is szeret? Az életemnek abszolút semmi értelme, minek is éljek amikor Ő nem is szeret? Jobb is lenne ha én nem lennék, Louis és Eleanor egyszerűen élnék a megszokott kis életüket, nélkülem.
A fürdőszoba felé vettem az irányt, egy pengét keresve, feltúrtam az összes fiókot, de nem találtam, a kezembe akadt Louis borotvája, itthagyta. Milyen ironikus lenne, ha éppen Louis borotvája végezne velem. - vizhangzott fejemben, akaratlanul is halvány mosolyt csalt az arcomra. Persze, mint egy szappanoperában, majd pont ilyen halált szeretnék magamnak.
Vidám életem volt, mindig én voltam aki feldobta a hangulatot, aki mindig meglátta a rossz dolgokban a jót, de ebben az elmúlt évben nem ezek a tulajdonságaim voltak rám a legjobban illőek.
Apró kezeim közé vettem a borotvát, sikeresen megvágva az ujjam. Felszisszentem, egy kicsit fájt, de azonnal elnyomta a szívemben tátongó űr fájdalmas visszhangzása.
- Hajrá Lana, menni fog! - suttogtam magamnak
Remegő kezem elindult a borotvával csuklóm felé, két centire megálltam, nem bírtam megtenni, még. Nem éreztem tisztességesnek, hogy csak úgy minden magyarázat nélkül öngyilkos legyek.
Feltrappoltam a szobámba, leültem a kis íroasztalomhoz, előkaptam pár lapot és egy tollat. Buzgón írni kezdtem. A sorok közt töbször is megremegett a kezem. Pár csepp könny mosta el a tintát a lapon. Végül kész lettem Eleanornak szánt levelemmel.

Kedves Eleanor! Sajnálom amit tenni fogok, tudom, hogy nem értesz meg. De nincs más lehetőségem.
Biztosan felmerül benned a kérdés, miért? Mert életem szerelme azt mondta nekem, hogy nem szeret és soha nem is szeretett. Ennél nagyobb fájdalmat nem is okozhatott volna.
De hogy ki is életem szerelme?
Louis, Louis Tomlinson. Sajnálom.
Tudod, amikor elmeséltük neked, hogy is találkoztunk egy kicsit elferdítettük a valóságot, igazság szerint, mi nem csak baráti viszonyban voltunk, sokkal több volt köztünk. Töbször is viszhangoztatta, szeret, de ezek szerint hazudott. Mikor rajtakaptál minket a buli másnapján csókolózni, akkor igazából előző este lefeküdtünk. És még csak most jön az igazi hátbaszúrás.
Miután elmentetek, Loui beállított, eggyütt töltöttük az egész hetet, bevallom őszintén nagyon élveztem. De amikor meghallotta, hogy neked áradozom Jaredről, kiakadt és a fejemhez vágta, miszerint sosem szeretett és itthagyott.
Sajnálom, hogy így alakult, így visszagondolva nagyon csúnya dolgokat műveltem a hátad mögött, meg sem érdemlem, hogy a barátod lehessek, sőt semmit sem érdemlek meg. Tudom hogy rettentően utálsz most, te is.
Köszönöm, hogy a barátod lehettem, és hogy kitartottál mellettem.
Lehetne egy utolsó kérésem? Bocsáss meg Louis-nak, felejtsetek el mindent, éljetek boldogan amíg csak éltek. Sok boldogságot! Lana xx.
Visszaolvasva, borzalmasan fogalmaztam, de a hüppögés meggátolt a koncentrálásban. Rettentően fájt a fejem a sok sírástól.
Pedig még hátra van a neheze - suttogta belsőm.
Louis is megérdemel egy normális búcsút. Nekiestem az ő levelének is. Közben magam elé képzeltem két gyönyörű íriszét, annyira valóságosan és mindenttudóan lebegett előttem, mintha a vesémbe látna. Egyre töbször visszhangoztak szavai a fejemben: "Sosem szerettelek. Akárhányszor mondtam is neked, még magamnak is hazudtam."
Lehunytam a szemem, nem bírtam tovább, lehajtottam a fejem, a világosbarna asztallapot keztem fixírozni, nyomon követtem szemeimmel a vékony ereket a fa felületén. Egy kicsit felhagyott a hüppögésem, újra az írásra koncentráltam.

Louis. Sajnálom. Legjobban azt szégyellem, hogy megvoltam győződve arról hogy szeretsz, tudod még mindig azzal nyugtatom magam, nem gondoltad komolyan. Azt várom, mikor esel be az ajtón kisfiúsan vigyorogva és közlöd, csak vicceltél. De nem teszed.
Azt sajnálom legjobban, hogy a világon vagyok, megnyugtatlak, ez nem lesz így sokáig, bizonyára mikor te ezt olvasod én már nem leszek.
Meg szeretném köszönni azt a sok szép emléket, amit tőled kaptam. De egy valamit ne felejts el, én szeretlek és mindig is szeretni foglak!
Szeresd Eleanort, vigyázz rá, nehogy elveszítsd. Sok boldogságot!
Szeretlek. Lana xx.

Minden sort komolyan gondoltam. Nem tudom pontosan megmondani, mi játszódik le bennem jelen pillanatban, fájdalom, fizikai és lelki egyaránt. Gyorsan írtam egy levelet még Kate-nek is.Gondosan borítékba csomagoltam a leveleket.
Kikészítettem az El-nek és Kate-nek szánt leveleket az ágyukra.
Felvettem a cipőm és egy kabátot. Utoljára körülnéztem a házban, de tudtam, még visszajövök. Lassan kisétáltam a házból, bezártam az ajtót. Sötét volt már kint, nem tudom pontosan hány óra fele járhat az idő, de éjfél már rég elmúlhatott.
Úgy döntöttem gyalog vágok neki az útnak Louis házához. Útközben volt időm gondolkozni. Mindent megterveztem csak azt nem hogyan fogom végrehajtani öngyilkossági kísérletem, ami sikerülni is fog. Eszembe jutott, hogy visszefelé véletlen kiugorhatok egy száguldó autó elé, de éjjel nem igazán járnak erre fele autók, maradtam a hosszú fájdalmas eljárásnál. Felvágom az ereimet.
Szépen ragyogtak a csillagok, volt két szorosan egymás mellett fénylő csillag, azok a mi csillagaink. Holnapra talán már én is egy fénylő csillag leszek az égen.
Lou házában még mindig égett a villany. Hangtalanul Louis postaládájába csúsztattam a levelet, majd futólépésben távoztam.
Átfagyva léptem be házamba, utoljára szemügyre vettem a nappali bőrkanapéját, a hatalmas tévéjét, a krémszínű szőnyegét, elbúcsúztam az alsó szinttől, majd komótosan a lépcsőfokokat számolva felfelé vettem az irányt, összesen tizenhét lépcsőfokot számoltam. Végigjártam a szobákat, utoljára hagyva a sajátomat. Lerogytam az ágyamra, üveges szemmel bámultam kifelé a fejemből, sós könnycseppek áztatták arcom. Végigpörgettem az összes közös emlékem Louis-val. Minden eszembe jutott. Az első találkozás. Az elválás. Az újra találkozás. A buli. Az együtt eltöltött majdnem egy hét. Az, hogy nem szeret. Minden.
Keservesen zokogva emlékeztem vissza. Felálltam a puha ágyamról, végigsimítottam azt a helyet ahol Lou szokott aludni. Éreztem parfümjének férfias illatát. Szemem a szobám fürdőszobájának ajtajára tapadt, itt az idő. Már hajnalodni kezdett. Kimérten a fürdő felé sétáltam, minden lépéstől kissebre szorult a gyomrom.
- Egyszerűen undorító amit most tenni készülsz. Nem éri meg. Semmi sem lesz jobb utána - suttogta a kisangyal a vállamon.
Elhalgattattam a kisangyalt, nem érdekel mit sugall felém, akkor is megteszem. Leültem a kád szélére, kezembe vettem a sötétkék borotvát, egy ideig néztem, hogyan csillannak meg a fények a pengén. Látásomat elhomályosította a szememben gyülekező könny, összeszorítottam a szemem, ennek köszönhetően egy könny cseppent a borotvára.
Hezitáltam, biztos, hogy megéri?
- Tedd meg Lana, már nincs visszaút. - utasítot a kisördög
Nem is tudom miért hallgattam rá, hirtelen felindulásból végighúztam a borotvát a csuklómon. Kibuggyant belőle a vér, szédülni kezdtem a vér szagától, sosem bírtam igazán a vért, mindig hányingerem volt tőle.
Remegő kézzel megejtettem a második, harmadik vágást az első vágás felett. Egyre csak nőtt a vágások száma, áttértem a másik kezemre. Nem éreztem mást, csak fájdalmat. Homályosodni kezdett előttem a kép, sok vért vesztettem már, remélhetőleg eleget, hogy elveszítsem az életem.
- Szeretlek Louis. - suttogtam végszó gyanánt.
Szédülésem felerősödött, fogott velem a világ, lehunytam a szemem. Elveszítettem az egyensúlyom, mint egy krumpliszsák úgy zuhantam a földre, a fejemen hatalmas ütés éreztem, éreztem, hogy valami meleg tócsa van alattam.
Kinyitottam a szemem, semmit nem láttam, csak homályosságot, homályból Louis arca rajzolódott, ki ahogy szerelmesen vigyorogva néz rám. Úgy éreztem eljött a vége. Lehunytam a szemem, örökre.

Remélem tetszett.
Komiba várom, szerintetek, hogy folytatódik a történet.